Észak-Amerikában a 18. században számos fizetőeszköz volt forgalomban, az angol font mellett a spanyol gyarmatokon használatos peso, de a holland fennhatóság alatt álló vidékek leeuwendaalerjét, azaz „oroszlános dollárját” is széles körben elfogadták. A század második felére a holland dollár ugyan kikopott a használatból, viszont elnevezése tovább élt, ugyanis a pesót ekkoriban más spanyol dollárként emlegették.

A helyzetet az amerikai függetlenségi háború bonyolította tovább. A 13 lázadó gyarmatnak ugyanis a háború finanszírozásához saját pénzre volt szüksége, a hirtelen jött szabadsággal élve viszont mindegyik saját bankjegyeket hozott forgalomba, miközben a Kongresszus is bevezetett egy saját, „kontinentális pénz” elnevezésű fizetőeszközt. A káosz és a háború gazdasági nehézségei miatt azonban ez a fizetőeszköz 1778-ra névértékének már csak a felét érte a piacon, 1781-re pedig gyakorlatilag már nem is volt használatban, annyira elértéktelenedett.

Az összeomlást követően a Kongresszus 1785-ben határozta el egy új pénz, az amerikai dollár létrehozását. Az elnevezést tehát egyszerűen átvették a korábbi – eltorzított – holland kifejezésből, de a híres dollárjel sem saját ötlet volt, a valószínűleg a peso „ps” rövidítésének egybeírásából kialakult, ekkoriban a spanyol dollárt jelölő áthúzott S-hez adtak hozzá egy plusz függőleges vonalat.

Az amerikai dollár igazi megszületésének dátumát azonban nem 1785-höz, hanem 1792-höz kötjük: 225 éve, április 2-án fogadta el ugyanis a Kongresszus a pénzverdei törvényt, amely előírta az Egyesült Államok Pénzverdéjének felállítását, illetve a spanyol dollárral formára, értékre és nemesfémtartalomra is azonos pénz előállítását, forgalomba hozatalát.

Az uralkodók arcképét ábrázoló európai pénzekkel való szakítás jegyében az érméket a görög és római mitológiából vett alakokkal, valamint stilizált amerikai őslakosokkal díszítették. A korábbi hibákból tanulva az amerikai törvényhozók a pénzverést központi hatáskörbe vonták, megtiltva az egyes államoknak saját fizetőeszköz létrehozását.

Az új pénz segített stabilizálni az immár független Egyesült Államok gazdaságát, de majd csak a második világháború 1944 júliusában rögzített ún. Bretton Woods-i rendszerben elért szerepe miatt vált a világ első számú tartalékvalutájává – ekkor a hagyományosan erős európai fizetőeszközök értékét a háború terheibe beleroppant gazdaságok miatt le kellett értékelni.